Tanulmányok A Történeti Alkotmányról

Leírás

A magyar történeti alkotmány fogalma egyszerre utal egy sajátos jogfejlődési útra és egy olyan politikai-közjogi hagyományra, amely évszázadokon át meghatározta az államhatalom gyakorlásának kereteit Magyarországon. Noha maga a „történeti alkotmány” kifejezés csak az 1840-es évek elején, „történelmi” jelzővel pedig csak az 1860-as években jelent meg a közbeszédben (a század elejéről az „ősi alkotmány” kifejezés fordult elő néhányszor), s általánosan elterjedtté a két világháború közti korszakban vált, a fogalmat általában visszavetítették az államalapítástól kezdve kialakult mindenkori politikai, illetve „közjogi” berendezkedésre. A történeti alkotmány hagyománya a második világháború utáni évtizedekben feledésbe merült, s a rendszerváltást követően is csak szórványosan került említésre. 2010 után azonban ismét feléledt, elsősorban annak köszönhetően, hogy a 2011. évi Alaptörvény több utalást is tett rá, majd a hetedik alaptörvény-módosítás az alkotmányos identitást a történeti alkotmányban gyökerezőnek jelentette ki. Az Alaptörvény hivatkozásai, illetve az ezek alapján kialakuló alkotmánybírósági gyakorlat azonban alapvetően eltérő tartalommal töltötte meg ezt a fogalmat ahhoz képest, amit tényleges fennállása idején értettek alatta. A már sokkal régebben meglévő érdeklődés mellett ez inspirált engem és Schweitzer Gábor egykori egyetemi, majd intézeti kollégámat, hogy átfogó kutatást indítsunk a történeti alkotmány egykori tartalmának feltárására és elemzésére. Hosszú tervezgetés után ez irányú kutatásaink támogatást nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól, illetve a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózattól, amelynek nyomán 2022-ben indítottuk el a Magyarország történeti alkotmánya egykor és ma című kutatási projektet. E munka egyik eredményeként készült el ez a kötet, amelynek célja, hogy a történti alkotmány főbb elveit, intézményeit és értelmezési lehetőségeit több nézőpontból, a történeti és a kortárs jogtudomány eszközeivel vizsgálja. A tanulmányok nem egy egységes, lezárt rendszerként tekintenek a történeti alkotmányra, hanem olyan dinamikus jelenségként, amelynek jelentése és szerepe korszakonként változott.A kötet szerzői különböző tudományos háttérrel és módszertani megközelítéssel járultak hozzá a téma tárgyalásához. Tudatosan olyan jogtörténészeket, illetve a történeti megközelítés iránt fogékony közjogászokat és jogfilozófusokat kértünk fel a könyv fejezeteinek megírására, akik ugyan sok tekintetben másként gondolkodnak a történeti alkotmányról, de egyaránt fontosnak tartják a magyar közjogi hagyományok ápolását. Egyes írások a történeti alkotmány alapelveit – így például a jogfolytonosság, a rendi dualizmus vagy a Szent Korona-tan kérdését – elemzik, míg mások konkrét intézmények, közjogi megoldások vagy történeti fordulópontok vizsgálatán keresztül világítják meg a magyar alkotmányfejlődés sajátosságait. Több fejezet foglalkozik a magyar történeti alkotmányról kialakult külföldi nézetekkel, amelyeket az egyes szerzők országonként tárgyalnak. Ebből a sorból az osztrák közjogászok felfogásának bemutatása hiányzik, mert annak tárgyalása meghaladta volna e könyv kereteit – ennek a témának a feldolgozása olyan önálló kutatást igényelne, amelyre eddig még nem került sor a magyar közjogtörténeti szakirodalomban. Mindezek alapján a kötet így egyszerre kínál elméleti és esettanulmány-jellegű megközelítéseket. Ennek a kötetnek nincs olyan ambíciója, hogy a magyar történeti alkotmány elveit és intézményeit azok teljességében mutassa be; hiányzik például – egyebek mellett – az igazságszolgáltatás vagy a területbeosztás és a közigazgatás tárgyalása. De aligha várható a több évszázados forrásokra épülő, mintegy másfél évszázadot megért történeti alkotmány teljes körű bemutatása egyetlen tanulmánykötetben.Bízom abban, hogy a tanulmányok hozzájárulnak a történeti alkotmány fogalmának árnyaltabb megértéséhez, és ösztönzik a további tudományos párbeszédet e gazdag és sokrétű témában.A kötet elkészültéhez nélkül