Leírás
A két világháború közötti magyar irodalom egyik ünnepelt sztárírója mind az anyagországban, mind Erdélyben Nyirő József volt. Később azonban, egészen a rendszerváltásig több sorstársáéval egyetemben még a nevét sem volt ajánlatos leírni. De a kommunista kultúrpolitika hiába iparkodott még az emlékét is kilúgozni generációk emlékezetéből 1990 óta ismét az egyik legolvasottabb (immáron) klasszikusunk, akinek az életműve fölött főleg politikusi szerepvállalásai okán ádáz vita zajlik szakmai berkekben évtizedek óta. A székely lelkület és a székely táj nagy krónikása olyan könyvekkel írta be magát a magyar irodalom történetébe, mint többek közt a Jézusfaragó ember, A sibói bölény, az Uz Bence vagy a Madéfalvi veszedelem. Sikereit az is fémjelzi, hogy a színházak mellett az akkor még gyermekkorú magyar filmgyártás is fölfigyelt rá; az elbeszéléseiből készült Emberek a havason című filmmel fiatal rendezője, Szőts István a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Biennálé-díját hozta el. Nyirő 1945 után emigrációba kényszerült, Spanyolországban hunyt el szegénységben, hamvait végakaratának megfelelően 2012-ben szállították haza Székelyudvarhelyre, nem kis közéleti csinnadratta közepette. Lakatos Mihály az életmű alapos ismerője és kutatója, jelen nemegyszer ironikus hangvételű, de végig olvasmányos esszéivel és tanulmányaival nem csupán esztétikailag elemzi Nyirő könyveit és helyezi irodalomtörténeti kontextusba a helikoni írónemzedék jeles alakját de az életút legmeghatározóbb mozzanatainak feltárásával igyekszik minden olyan tévhitet, előítéletet is szétoszlatni a személye körül, amelyek beárnyékolták sajnos a műveket is, melyekért azonban a közönség mindmáig rajong.

