Leírás
"Mackinder munkásságával kissé úgy van a magyar tudományos és publicisztikai közbeszéd, mint a Loch Ness-i szörnnyel: sokan emlegetik, de nagyon kevesen látták, s róluk is általában kiderül, hogy nem igazán megbízható források. Talán az is "hátráltatta" a hazai teljesebb körű recepciót, hogy Mackinder rólunk magyarokról, valamint a kelet-európai népekről igencsak az általunk megszokottól eltérően vélekedik, s az első világháborút követő békekonferenciára adott javallatai sem hangzanak vonzóan az itteni füleknek. Másrészt a hazai politikában olyannyira csodált angol liberalizmus/konzervativizmus helyett inkább az angol imperializmus nyers képviseletét láthatjuk nála – bár kétségtelenül tetszetős álruhába öltöztetve. Viszonyuljunk bármily ambivalensen is Mackinder elméletéhez és munkásságához, az bizonyos, hogy nélküle igen nehéz megérteni a XX. század második felének, de – különös módon – főként a XXI. század eddig eltelt évtizedeinek angolszász külpolitikáját."A kötet három reprezentatív írást közöl: koncepciójának a későbbiekben elhíresült nyitótanulmányát, az 1904-es THE GEOGRAPHICAL PIVOT OF HISTORY-t – az eredeti előadást követő vitával egyetemben -, a teória részletes kifejtését tartalmazó 1919-es DEMOCRATIC IDEALS AND REALITY című könyvét, és az inkább politikai, mintsem szakmai THE ROUND WORLD AND THE WINNING OF THE PEACE-t 1943-ból, amiben Mackinder visszatekintve röviden értékeli, hogy a II. világháború fényében miképp vizsgázott az elmélete.

