Skip to content Skip to footer

Tudományos Karrierek A 21. Század Elején

1575 Ft

Hozzáadás a kívánságlistához
Hozzáadás a kívánságlistához
Cikkszám: 9786156060457 Kategóriák: , , Product ID: 95254

Leírás

A kötet három, egymástól jól elkülönülő, de egymást kiegészítő fejezetből áll, mindegyikük középpontjában a ma – elsősorban Magyarországon, de tágabb értelemben a nyugati világban – tudományos pályára lépő fiatalok karrierlehetőségei állnak. A mind tematikailag, mind módszertanilag (sőt, nyelvileg is, hiszen magyar és angol nyelvű fejezetek váltják egymást) gazdag, sok szerzőt felvonultató, mind az egyes írások szűkebben vett témáját tekintve, mind pedig módszertani szempontból sokszínű kötet olyan fontos kérdéseket jár körül, amelyek hiánypótlóak egyrészt a szűkebben vett célközösség, tehát a tudományos fokozatot szerzett vagy arra készülő fiatalok, mind pedig általánosságban a magyar olvasóközönség számára. Mit jelent ma a PhD fokozat? Milyen elvárásokat támaszt az egyetem illetve az akadémia, mit a magas szintű tudást hasznosító gazdasági szereplők, és mit maga a társadalom? Mi támogatja, mi akadályozza a szakterületükön az egyetemi diploma utáni többlet-képzést a különböző társadalmi csoportok, így a kötetben kitüntetetten férfiak és nők esetében? Elvárható-e az esélyegyenlőség és sokszínűség szempontja piaci szereplők részéről, megvalósul-e az esélyegyenlőség az akadémiai szférán belül a tudományos karrierutak terén, hogyan függ össze a mérhető teljesítmény a kutatási támogatások elnyeré-sével, a publikációs lehetőségekkel, vagy éppen a hazai együttműködésen túlmutató, nemzetközi kapcsolatháló kialakításával – és mindez milyen összefüggésben áll a tudományos pályán elindulók nemével, családi helyzetével, vagy éppen mobilitási lehetőségeivel. Mindezekre a kérdésekre, és még többre is választ kapunk a kötetben, amelynek tematikai gazdagságát a módszerek változatossága kíséri. Nemzetközi adatbázisok másodelemzésétől a big data használatán át a tudománymetriai módszerek ismertetéséig, kapcsolatháló elem-zéstől a kvalitatív kutatási módszerekig (fókuszcsoport, interjú) használják a szerzők mindazokat az eszközöket, amelyek a tudományos életpálya korszerű – azaz a sokszínűséget, a gender szempontokat, illetve a hatékony esélyegyenlőségi szempontokat is figyelembe vevő – megközelítését teszi lehetővé. Neményi Mária

További információk

Kiadás éve

2022

EAN kódok

9786156060457

Ugrás fentre
E-mail
Jelszó
Jelszó ismét