Skip to content Skip to footer

Oblivion – Feledés (Daemon-Sorozat 1.)

2940 Ft Ft

Hozzáadás a kívánságlistához
Hozzáadás a kívánságlistához
Cikkszám: 9789636753832 Kategóriák: ,
Product ID: 174357

Leírás

Ha beleszeretek Katybe, talánmindannyiunk pusztulását okozom…Amikor Katy Swartz a szomszédomba költözött,rögtön tudtam, hogy gond lesz. Nem is kevés.Gondokra pedig igazán nincsen szükségem, hiszen nem innen való vagyok.A társaimmal a Luxról érkeztünk a Földre,egy sok milliárd fényévnyire lévő bolygóról. Ráadásul egy dologban biztos vagyok:az emberekben nem lehet megbízni. Hiszen félnek tőlünk.Olyasmikre vagyunk képesek, amikről ők csak álmodnak,és pokolian gyengének tűnnek mellettünk – mert azok is.Kat azonban olyan közel került hozzám, mint még senki más,és képtelen vagyok lemondani róla – és arról is, hogy a képességeimmel megóvjam.Meggyengít engem, pedig én vagyok a legerősebb luxen,és az én feladatom, hogy védjem a többieket. Ez a hétköznapi lánytehát mindannyiunk végzete lehet. Hiszen a fenyegető ellenséggel,az arumokkal szembe kell szállnom – bármi áronÉld át az Obszidián történetét Daemonnal!„Ki gondolta volna, hogy a földönkívüliek szexik is lehetnek?”– YA Fantasy Guide„Általában utálom, ha a szerzők ugyanazt a történetetírják meg egy újabb nézőpontból.De itt most DAEMON BLACKRŐL beszélünk,naná, hogy teljesen be vagyok gőzölve!”– Varsha, goodreads.comSzereted a Vörös pöttyös könyveket?Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.16 éves kortól ajánljuk!

További információk

Kiadás éve

2025

EAN kódok

9789636753832

Ugrás fentre
E-mail
Jelszó
Jelszó ismét