Skip to content Skip to footer

Ellenfényben Valamivel – Tanulmányok, Esszék, Kritikák

2995 Ft

Hozzáadás a kívánságlistához
Hozzáadás a kívánságlistához
Cikkszám: 9789634684589 Kategóriák: , Product ID: 117666

Leírás

Születtem, mint oly sokan mások, igaz, Kardos András néven már kevesebben, és 1953-ban még kevesebben. Magyar-esztétika szakon végeztem, magamat leginkább kritikusnak, esztétának és szerkesztőnek tartom. A szocializmusnak becézett kádári korban voltam katona (ezt csak azért említem, mert itt értettem meg igazán, hogy hol élek: diktatúrában), voltam évtizedig állástalan és a demokratikus ellenzék másodvonala, írtam kritikát, esszét, tanulmányt.A váltás után Debrecenben tanítottam a Filozófiai Intézetben húsz éven át, hála mesteremnek és barátomnak, Vajda Mihálynak. Szerkesztettem a Hiány névre hallgató szociálliberális kétheti lapot és a Gond című filozófiai folyóiratot. Életem legmunkahelye a Lukács Archívum lett, ahol a rendszerváltás után egészen az intézmény szétveréséig (2017) dolgozhattam.Ezt azért is tartom kiváltságnak, mert Lukács György volt az a filozófus, aki egész életemben megkerülhetetlen szerepet tölt be, akár vitázom vele, akár csak megérteni próbálom. Lukács mellett Vajda Mihályt kell megemlítenem, valamint apámat, Pándi Pált, akivel szintén egész életünk a szeretet és a vita kettősségében zajlott le.Mint remélem, ebből a kötetből is kiderül, hogy életem alapmorfológiája a létnek ez a két modusa: vita és szeretet.

További információk

Kiadás éve

2024

EAN kódok

9789634684589

Ugrás fentre
E-mail
Jelszó
Jelszó ismét