Skip to content Skip to footer

Antiszemita Zsidómentők? – Veritas Füzetek 14.

1800 Ft Ft

Hozzáadás a kívánságlistához
Hozzáadás a kívánságlistához
Cikkszám: 9789635411252 Kategóriák: , ,
Product ID: 128029

Leírás

„Kötetemben azt igyekszem bizonyítani, hogy a történelmet az angyalok és az ördögök küzdelmének bemutató értelmezések idejétmúltak és tarthatatlanok. Öt személyiség – Hóman Bálint, Zsindely Ferenc, Makkai János, Mester Miklós és Kemény Gábor – 1944-es szerepére összpontosítva kívántam az árnyalt megközelítés szükségességére rámutatni. Valamennyien a ťkoreszmékŤ káros hatása alá kerültek, s – éppen a politikailag leginkább vétkes Kemény Gábor kivételével – antiszemita nézeteket vallottak, majd – a közéletből a letartóztatása miatt kiiktatott Makkai Jánost nem számítva – zsidómentőkké váltak. Mind az ötük esetében bekövetkezett – mindegyikük számára máskor – az a kritikus pillanat, amikor a lelkiismeretükre hallgatva felülbírálták és átértékelték korábbi eszméiket. Kisebb-nagyobb mértékben megtagadták egykori önmagukat, illetve megbánták – de legalábbis jóvá akarták tenni – vétkes cselekedeteiket. Nem a történészek feladata, hogy feloldozzák őket bűneik alól, de az már igen, hogy tudósítsanak zsidómentő tevékenységükről és nézeteik felülvizsgálatáról is. Sok feladatunk van még tehát, hogy jobban lá(tta)ssuk, mi is történt az 1940-es évek első felének Magyarországán, s ehhez múlhatatlanul szükséges, hogy – sokakkal együtt – az ő teljes életútjukat is alaposabb vizsgálatnak vessük alá."

További információk

EAN kódok

9789635411252

Ugrás fentre
E-mail
Jelszó
Jelszó ismét