Skip to content Skip to footer

A Szegény Színház Felé

2095 Ft Ft

Hozzáadás a kívánságlistához
Hozzáadás a kívánságlistához
Cikkszám: 9789634149729 Kategóriák: , ,
Product ID: 144067

Leírás

Jerzy Grotowski A szegény színház felé című könyve egyfajta bédekker, viszonyítási pont a XX. század második felének színházi reformtörekvései közt. 1968-as első megjelenését követően mind a mai napig – ahogy egy-egy, a kötetben található interjú és esszé címe is jelzi – színházi biblikus szövegként, a színházi esztétika alapvetéseként tekintenek rá. Bár nem mindegyik szöveg szerzője maga Grotowski, de a teljes anyag ihletője, szelleme és mestere ő maga. Egyes szövegei eredetileg még lengyelül jelentek meg 1965-ben, a többi Eugenio Barba (Grotowski színházának egykori ösztöndíjasa) szerkesztői munkájának és fordításának köszönhetően lett a végső anyag része. A legtöbb szöveget ugyancsak Barba dolgozta bele Alla ricerca del teatro perduto 1965-ban megjelent (Kísérletek színháza, Színháztudományi Intézet) könyvébe, majd ehhez illesztette hozzá a francia, svéd, amerikai interjúkat és előadásszövegeket, ill. színésztréningeket, amelyek korai változatát maga Barba, későbbi bemutatását Franz Marijnen belga színész készítette el. Bármi különösnek is tűnik, de a teljes anyag lengyel fordítása csak jóval Grotowski halála után, 2007-ben jelent meg első alkalommal.A magyar kiadás lényegében az eredeti anyagot veszi alapul, azzal a különbséggel, hogy kihagyja Jozef Kelera lengyel újságírónak Az állhatatos herceg bemutatójához írt kritikai megjegyzését – amely az eredeti kiadásban is inkább fotóillusztrációként szerepel –, valamint tematikus függelékben egységesen mutatja be az első kiadás fotóanyagának jelentősebb képeit.

További információk

Kiadás éve

2023

EAN kódok

9789634149729

Ugrás fentre
E-mail
Jelszó
Jelszó ismét