Leírás
Visszatekintve a mögöttem lévő évtizedekre hálával gondolok sorsom alakítójára. Azt tehettem, amit akartam akár finnugristaként, akár intézményvezetőként. És élveztem munkámat, akkor is, ha tudtam, hogy reménytelen ügyek szószólójaként éltem életemet. Legyen az a finnugor nyelvészet, legyen a veszélyeztetett nyelvrokonok helyzete, legyen az szülővárosom felsőoktatási intézményének felfejlesztése. Legjobb tudásom szerint törekedtem a reménytelen ügyeket reményteljesebbé tenni. Nyilvánvaló belső korlátaim, s még inkább a külső körülmények akadályozták meg jobbító szándékaim megvalósulását. Így, ha az általam képviselt ügyek nem is úgy haladtak előre, ahogy még mostani megítélésem szerint is kellett volna, nem vagyok elégedetlen. Talán sikerült itt-ott elejtenem egy kis kovászt Keveseknek adatik meg az, ami nekem megadatott, amit egy epigrammában így foglaltam össze:Boldoguláshoz bőven elég besimulni a sorba. Boldog akarsz lenni? Önmagad útját járd!És én boldog voltam, hogy ezzel a szakmával foglalkozhattam.

